Rivetra: Cindrella Story

Sziasztok!

Sajnálom, hogy mostanában nem frissítettem. Elég sok minden összegyűlt (animék és sorozatok amiket végig akarok nézni, történetek, amiket el akarok olvasni, ilyesmi) + elkezdtem Darkorbitozni, és nehéz leszállnom róla. ^^' 

De! Kicsit átdolgoztam Hamupipőke történetét, Shingeki no Kyojin Love verzióra, amit most megosztok veletek. Remélem, hogy nem csesztem el nagyon, és tetszeni fog. Jó szórakozást hozzá!

Rivetra: Cindrella Story

Írta: Yuri-Chan

       Egy messzi-messzi országban, Shinganshiná-ban, élt egyszer egy gazdag ember, a feleségével és a lányával. Egy nap az asszony váratlanul megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje maradt, ezért a betegágyához hívatta a lányát, s így szólt hozzá:

- Petra, édes gyermekem, nekem most el kell búcsúznom tőled, nem vigyázhatok rád, nem oltalmazhatlak tovább. De magam helyett itt hagyok neked egy jó tanácsot. Légy mindig jó és jámbor, akkor mindig jóra fog fordulni a sorsod, és boldog lesz az életed.

Ezzel becsukta a szemét, és meghalt. 

Petra minden áldott nap kiment az édesanyja sírjához. Mindig jó volt, mindig jámbor volt. Beköszöntött a tél, fehér leplet borított a temetőre, aztán megjött a tavasz, s újra felsütött a nap, kizöldült a határ, és Mr. Ral új asszonyt hozott a házhoz. Az asszonynak már volt két lánya, és azokat is magával hozta. Kívülről szépek voltak, de belül, a szívük csupa fekete. 

Telt-múlt az idő, a család békésen élte a mindennapjait, egészen addig, míg egy nap Mr. Ral rejtélyesen meg nem betegedett, és néhány napon múlva meghalt. Az orvos még sosem találkozott ezzel a betegséggel, így nem tudta meggyógyítani az embert. 

        Alig hogy eltemették, Petrának nehéz lett a sora. Mostohaanyja és a testvérei ahol csak tudták, bántották. Ők egész nap a tükör előtt páváskodtak, s hol ezért, hol azért szalasztották a húgukat, akinek egy perc nyugta sem volt tőlük. Végül aztán egy nap az idősebbik lány így szólt:

- Mit ül velünk ez a buta liba? Aki enni akar, szolgáljon is meg érte! Szobalánynak pedig nem itt a helye!

Ezzel elvették a szép ruháit, s helyette egy ócska, szürke szoknyát, és egy nehéz facipőt adtak neki, majd kikergették a konyhába. Ott aztán dolgozhatott látástól vakulásig. Kora hajnalban kelt, tüzet rakott, vizet hordott, fát vágott, főzött, mosott takarított. Ami piszkos munka volt, az mind neki jutott. Ráadásul a mostohatestvéreinek semmi sem tetszett. Folyamatosan csúfot űztek belőle. Ujjal mutogattak kopott ruhájára, hitvány sarujára, úgy mondogatták:

- Lám csak, hogy kicsípte magát a kényes kisasszony!

És jót nevettek rajta.

Még ha beérték volna ennyivel! De nem érték be; egyre csak azon járt az eszük, hogyan okozhatnának neki minél több bajt, keserűséget. Esténkén kihoztak a kamrából egy szakajtó borsót, vagy lencsét, s ráparancsoltak:

- Ezt reggelre mind kiszedd, vagy jaj lesz neked!

Szegény lány már alig állt a lábán a fáradságtól, mégsem bújhatott ágyba, ott kellett kuporognia a tűzhely mellett a hamuban, és borsót, lencsét szemelnie. Piszkos is és poros is volt mindig, ezért aztán Hamupipőkének kezdték hívni. 

Mindezek ellenére, Petra napjában háromszor kilátogatott a temetőbe, leült édesanyja sírjára, és elpanaszolta nehéz sorsát. Olyankor mindig egy fehér madár szállt a sír melletti mogyorófácskára. Petrának csak ki kellett mondania, ha kívánt valamit, s a madár nyomban ledobta neki amit kért. 

  Egy nap az ország királya egy nagy, három napig tartó ünnepséget rendezett a hazaérkező fiának

Meghívták rá az ország minden szép lányát, hogy a herceg közülük válasszon magának feleséget.

A mostohalányoknak egyszeriben jókedvük kerekedett, amikor megtudták, hogy ők is hivatalosak az ünnepségre. Bekiáltották Petrát, és ráparancsoltak:

- Fésüld meg szépen a hajunkat! Pucold fényesre a cipőnket! Bálba megyünk a királyi palotába!

Petra mindent megtett, amit csak kívántak, de amikor nem látták, akkor egyre csak sírdogált, mert bizony ő is szívesen elment volna táncolni. Végül megkérte a mostohaanyját, hogy engedje el a bálba.

- Téged, Hamupipőke? - csodálkozott a mostohája. - Elment az eszed? Csupa szutyok, és bálba kívánkozik; hallottatok már ilyet? Hogyan akarsz táncolni, ha se ruhád, se cipőd nincs hozzá?

A lány tovább kérlelte, végül a mostohája elunta a rimánkodást, s így szólt:

- Jól van. Kiszórok neked ide egy tál lencsét a hamuba, ha két óra alatt kiválogatod, akkor velünk jöhetsz. Petra megvárta, míg a mostohája visszament a szobájába, mielőtt kiment az udvarra, s elkiáltotta magát:

„Galambok, gerlék, égi madárkák, kérlek, kérlek, segítsetek válogatni!

Az ocsút szaporán egyétek,

a javát meg az edénybe tegyétek!"

A levegő egyszeriben tele lett suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az ép szemeket a tálba. Nem telt bele egy óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az égen, mintha ott sem lettek volna. Petra boldogan szaladt be a tállal mostohaanyjához. Azt hitte, most már ő is mehet a bálba. A mostohaanyja végigmérte, és fitymálva elhúzta a száját. 

- Mit gondolsz? Hisz táncolni sem tudsz! Csak kinevetnének!

Petra sírva fakadt. A mostoha gondolta, ad neki valami új munkát, legalább addig sem látja a kesergését. Kiment a konyhába, és kiszórt két tál kölest a hamuba.

- Ha ezt a két tál kölest kiválogatod egy óra alatt, akkor nem bánom, velünk jöhetsz.

Az pedig lehetetlen feladat volt, hiszen a köles még a lencsénél is apróbb szemű. Petra azonban, ahogy a mostohája visszament a szobába, kiosont a kertbe, és megint elkiáltotta magát:

- Galambok, gerlék, égi madárkák, kérlek, kérlek, segítsetek válogatni!

Az ocsút szaporán egyétek,

a javát meg az edénybe tegyétek!

A levegő ismét megtelt suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent a két  fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéikkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az apró szemeket a tálba. Nem telt bele egy fél óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az ég alatt, mintha ott se jártak volna. Petrának repesett a szíve örömében, sietett a mostohaanyjhoz. Most már biztosra vette, hogy elviszik a bálba.

A mostohája azonban azt mondta:

„Hiába, Hamupipőke, nem jöhetsz velünk, Csak szégyent hoznál ránk!”                                      Hátat fordított neki, hintóba szállt a két kevély lányával, és elhajtottak a bálba. Petra egyedül maradt otthon. Egy ideig ott búsongott a konyhában, aztán gondolt egyet, kiment az édesanyja sírjához, megállt a mogyorófa alatt, és elkezdte:

„Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!”

Abban a pillanatban megrebbent a feje fölött az ág, és a mogyorófa madara ledobott neki egy aranyos-ezüstös ruhát meg egy pár ezüsthímes selyemtopánkát.

Petra gyorsan felöltözködött, és elment a bálba. A palotában már javában állt a bál, sürgött-forgott a sok vendég. Ott páváskodott a mostohaanyja meg a két mostohatestvére is. Nem ismerték meg, azt hiték, valamiféle idegen királylány. Eszükbe se jutott, hogy a gyönyörű, aranyruhás lány Hamupipőke lehet. Azt gondolták biztosan most is ott kuporog megszokott helyén a tűzhely mellett, és szutykosan, kócosan kölest válogat a hamuból.

A herceg elámult magában, amikor az ismeretlen lány a terembe lépett, de az arcán nem mutatkozott érzelem. Elébe ment, meghajolt előtte, kézen fogta, és táncba vitte. Egyetlen pillanatra sem tágított mellőle, mindig csak vele foglalkozott, és ha valaki táncra akarta kérni Petrát, kijelentette:

- Nem lehet, ő az én táncosnőm.

Nem sokkal éjfél előtt Petra azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek - ajánlkozott Levi, mert szerette volna megtudni, hol lakik a lány.

Egy ideig együtt mentek, de mikor az utcájukba betértek, Petra egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt Levi a nyomába ért volna, befordult a kapun, és beugrott a galambházba.

A herceg megvárta az udvaron, míg a mostoha és a lányai hazaérkeznek a bálból. Tüstént oda is intette magához:

- Az a lány, akivel az este táncoltam, elszökött előlem, és ide bújt a galambházatokba. Utána akarok menni.

Azonban hiába próbálták kinyitni, az ajtó nem engedett, belülről bereteszelték Erre gyorsan fejszét baltát kerítettek és betörtek. Hanem odabent egy árva lelket sem találtak. Mert Petra akkor már régen ott feküdt a konyhában a tűzhely mellett a hamuban, s egy hitvány olajmécses pislákolt felette. Míg ugyanis a herceg elöl az ajtót próbálta kinyitni, ő hátul kiugrott az ablakon a galambházból, a mogyorófához futott, levetette szép ruháját, rátette a sírra; melléje a hímes selyemtopánkát, a mogyorófa madara meg leszállt értük, és elvitte őket. Petra fölvette a mocskos szoknyáját, nehéz facipőjét, beosont a házba, lekuporodott a hamuba, és elaludt.

Másnap folytatódott a palotában a vigasság. Mostohatestvérei megint hintóba ültek és elhajtattak. Hiába kérlelte őket, kikacagták, kicsúfolták, elkergették.

- Még hogy egy ilyen szutyokfészek oda mer kívánkozni Levi herceg közelébe! Kotródj vissza rögtön a helyedre! Szemétdombra való vagy te, nem palotába!

Petra sírdogált egy keveset a mostohatestvérei gonoszságán, aztán kiment a mogyorófához, és elkezdte:

„Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!”

Feje fölött megrebbent a lomb, és a madár még sokkal szebb ruhát ejtett le neki, mint tegnap. Petra pedig gyorsan felöltözködött, és elment a bálba.

Levi már ott várta az ajtó közelében; semmi mással nem törődött, csak azt leste, jön-e már. Amikor meglátta, boldogan elmosolyodott, kézen fogta, táncba vitte, s egész este egyedül csak vele táncolt. S valahányszor egy-egy nyalka ifjú közeledett feléjük, hogy a gyönyörűséges lányt elkérje egy fordulóra, a királyfi csak hidegen visszabámult, és unott hangon így szólt:

- Nem, ő az én párom.

Nem sokkal éjfél előtt Petra aznap is azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

A Levi most is melléje szegődött, azt gondolta: ma éjszaka aztán igazán kilesi, hol lakik a szép lány. Egy ideig együtt is mentek, de mikor az utcájukba betértek Petra egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a Levi a nyomába ért volna, befordult a kapun, átvágott az udvaron, és beszaladt a ház mögé a kertbe; ott fölkúszott egy terebélyes körtefára, és megbújt a lombjában.

Levi egy darabig szólongatta, kereste, aztán visszament az udvarba, és ott megvárta, míg a mostoha hazaérkezik a lányaival a bálból Ismét odaintette magához, és azt mondta neki:

- Az a lány, akivel az este táncoltam, ismét elszökött előlem, és ismét ide szaladt be az udvarotokba. Azt hiszem, arra a körtefára mászott föl ott a kertben.

A mostoha elcsodálkozott: vajon ki lehet az az ismeretlen szép lány, aki egyre csak az ő háza tájára menekszik?

Csak nem Hamupipőke? - gondolta.

Fejszét ragadott, nekiállt, egykettőre kivágta a körtefát. Átkutatták a lombját: senkit nem találtak az ágak közt. Akkor a mostoha fölsietett a házba, be a konyhába: Petra ott feküdt szokott helyén a hamuban. Mert amikor a herceg visszament a kertből az udvarba, ő óvatosan lesiklott a fáról, szép ruháját letette a mogyorófa alá, fölvette a régi szutykos szoknyáját, lekuporodott a helyére, a hamuba, és elaludt.

Elkövetkezett a bál harmadik napja. A mostohatestvérek elmentek az anyjukkal, Petra meg kisietett édesanyja sírjához, és rákezdett:

„Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!”

Abban a pillanatban lehullott elé a ruha, hanem ez olyan pompás volt, úgy csillogott-villogott, hogy olyat még senki nem látott a világon. Színaranyból volt a topánka is.

Mikor Petra belépett a terembe, mindenkinek elakadt a szava az ámulattól. Levi megint egyedül csak vele táncolt, és megint azzal küldött el tőle minden ifjút:

- Nem engedem át senki másnak, mert ő az én párom!

Nem sokkal éjfél előtt Petra ismét kijelentette:

- Mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek! - ajánlkozott Levi.

Petra azonban aznap valamicskével tovább maradt a bálban ; attól tartott, nem ér haza idejében, nem tud átöltözködni, s a mostohatestvérei meglephetik; ezért csak bólintott a hercegnek, kiperdült az ajtón, leszaladt a lépcsőn, és eltűnt. Hanem Levi aznap meghagyta a szolgáinak, hogy mikor már a vendégek mind bevonultak a termekbe, kenjék be jó vastagon szurokkal a lépcsőt. Azok be is kenték; s ahogy most a lányka leszaladt, a bal topánkája benne ragadt a szurokban.

A herceg fölvette, nézegette, forgatta a pompás, parányi, színarany cipellőt, aztán gondosan eltette, és másnap elment vele a mostohához.

- Ebből a házból akarok nősülni, Az lesz a feleségem, akinek a lábára ráillik ez az aranytopánka.

Nosza, megörült a két mostohatestvér! Szép, kicsiny lába volt mind a kettőnek. A nagyobbik mindjárt fogta is a cipőt, s bement vele a szobájába, hogy felpróbálja. Hanem a nagyujja sehogyan sem fért bele; kicsi volt neki a cipő.

Az anyja mellette állt, izgatottan leste a nagyravágyó asszony, lesz-e királyné a lányából. Gyorsan hozott egy kést, azt mondta:

- Vágd le hamar a nagyujjadat! Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágta a nagyujját, beleszorította lábát a cipőcskébe, legyűrte a fájdalmát, és kiment a herceghez. Az a nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Az út éppen a temető mellett vitt el; ott zöldellt a szélén a Petra édesanyjának a sírja. Két galamb ült fölötte a mogyorófán.

Ahogy Levi a közelükbe ért, egyszerre panaszosan búgni kezdtek. Azt búgták:

„Burukk, burukk, szép a lány,

de a lába véres ám!

Kicsi rá a topánka,

otthon ül még a mátka.”

Levi lenézett, s látta, hogy a topánkából szivárog a vér. Tüstént megfordította a lovát és hazavitte a hamis menyasszonyt.

- Nem ő az igazi - mondta. - Próbálja fel a másik lány is a kis cipőt.

Az is bement vele a szobájába. A nagyujját könnyen beledugta, de a sarka nem fért bele sehogyan sem.

„Vágj le belőle egy darabot!” mondta neki az anyja, és a kezébe nyomta a kést. „Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!”

A lány levágott egy darabot a sarkából, beleerőltette a lábát a cipőbe, erőt vett a fájdalmán, és kiment a herceghez. Az nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Ahogy elhaladtak a mogyorófa mellett, a két galamb megint panaszosan búgni kezdett:

„Burukk, burukk, szép a lány,

de a lába véres ám!

Kicsi rá a topánka,

otthon ül még a mátka.”

A királyfi lenézett, látta, vér bugyog a cipőből, csupa piros lett tőle a lány fehér harisnyája. Megfordította a lovát, és ezt a hamis menyasszonyt is hazavitte.

- Ő sem az igazi. mondta. - Nincs több lányod?

- Nincs- felelte a ház úrnője -, csak a megboldogult férjem első felesége után maradt egy buta kis Hamupipőke; de hát az aztán igazán nem lehet a menyasszony.

„Küldd csak be” mondta Levi.

- Nem, nem - tiltakozott a mostoha -, nem való szem elé az a piszokfészek!

- Akár való, akár nem, látni akarom! - szólt erélyesen a herceg.

Mit tehettek egyebet? A királyi parancsnak engedelmeskedni kellett; kikiáltottak hát a konyhába Hamupipőkéért.

A lányka gyorsan megmosta odakint a kezét meg az arcát, leporolta egy kicsit a szoknyáját, bement, és meghajolt Levi előtt.

- Próbáld fel ezt a kis cipőt - mondta neki.

Petra leült a zsámolyra, lehúzta lábáról a nehéz facipőt, és belebújt a topánkába. Úgy ráillett, mintha ráöntötték volna.

Mosolyogva föltekintett. Akkor a királyfi egyszerre ráismert, hogy ő az a szépséges lány, akivel három estét végigtáncolt.

- Ő az igazi menyasszony. - jelentette ki.

Mostohaanyja meg a mostohatestvérei elsápadtak az irigységtőt, de pisszenni sem mertek, féltek, hogy a herceg keményen megbünteti őket a csalásért. De az még csak rájuk sem pillantott többé, nyergébe emelte Petrát, és ellovagolt vele.

Elérkeztek a temetőhöz, a két galamb most is ott ült Petra anyjának sírja felett a mogyorófán. Vidáman búgni kezdtek:

„Burukk, burukk, de szép pár!

A cipőben nincs vér már.

Illik rá a topánka:

ez az igazi mátka!”

Aztán odaröppentek Petra vállára, az egyik jobbról, a másik balról, úgy kísérték be a királyi palotába.

Másnap megtartották a fényes lakodalmat. Petra édesanyjának ígérete beteljesült: mindig jó és jámbor volt a lánya, jóra is fordult hát a sorsa, királyné lett belőle, és holtáig boldogan élt az urával.

A két gonosz mostohatestvér meg biceghetett élete végéig.