Hatake Cseresznyevirág: Prológus

Hatake Cseresznyevirág

Prológus

Írta: Yuri-Chan

   Vihar tombolt, a szél kegyetlenül cibálta a fák lomb koronáit, letörve vagy épp természetellenes szögbe hajlítva ágaikat. Egy fehér, piros jelekkel megfestett kutyára hasonlító maszkot viselő fiatal férfi, pontosabban nagyjából kamasz évei vége felé járó fiú futott hihetetlen sebességgel a vihar sújtotta erdőben. Az ellenség a nyomában volt, hiába volt kimerült, nem állhatott meg pihenni, a küldetés az első. El kell vinnie a tekercset a Hokagénak, amit néhány hete ellopott pár Iwa Shinobi.
Emellett... Megígértem neki, hogy épségben visszatérek. - gondolta magában a fiatal ANBU.
E gondolatra úgy érezte, hogy új erőre kap és még gyorsabban futott otthona felé, tudván, hogy már nincs messze. Hirtelen érzékelt a háta mögött egy növekvő csakra jelet, ami kizökkentette gondolataiból és kényszerítette, hogy a jelenre koncentráljon. Megfordult, épp időben, hogy elkerülje az egyik Iwa ninja támadását. Ez nem sokon múlt.
Egy öt fős, komoly képességekkel rendelkező csapat volt. Inu összehúzta kissé a szemeit, látta mire képesek és biztos volt benne, hogy még nem mutatták meg minden tudásukat. Erősek. A csapatommal már végeztek, egyedül esélyem sincs, még ha lenne elég csakrám se bírnék mind az öttel. Most csak annyit tehetek, hogy kikerülöm a támadásaikat és próbálok minél gyorsabban Konoha határaihoz érni. Szerencsére már nem vagyok messze, nem sokára kapok erősítést.

Amit a fiú nem vett észre, hogy az egyik ellenfele elé került. Ők is tudták, hogy már csak egy köpésnyire vannak Konoha határától és nem engedhették meg, hogy a tekercs visszakerüljön a Hokagéhoz. A Tsuchikagénak kell az a tekercs, ők pedig sokat dolgoztak azon, hogy megszerezzék. Nem engedhetik, hogy egy taknyos kölyök miatt bukjanak el. Épp ezért, mikor a fiatal ANBU egy pillanatig nem figyelt, a kapitány létrehozott egy szikla klónt, majd eltűnt a fák közt és legközelebb a fiú előtt bukkant fel.
- Doton: Mitsumata no yari! - kiáltotta, miután elvégezte a szükséges kézjeleket. A jobb karja egy három felé ágazó hegyes végű sziklává változott. A fiú túl későn vette észre ellenfelét, akinek így sikerült végrehajtania tervét. Karja mindhárom vége a fiú testébe fúródott. A jobb szélső és a középső veszélyesen közel került a szívéhez, a bal oldali pedig jobb oldalt fúródott a bordái közé. Elbukott. Figyelmetlen volt és ez okozta a vesztét. Tudta mire képesek az ellenfelei, még sem figyelt oda rájuk kellő képpen... figyelmetlen volt... felelőtlen. Úgy tűnik itt a vége. Rin... Sajnálom... Tou-san, Obito... Nemsokára találkozunk...
S ezzel minden elsötétült.




------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Az első dolog ami eljutott a tudatáig a fájdalom, majd pillanatokkal később fertőtlenítő szaga csapta meg az orrát. Akarata ellenére halkan nyögött és lassan kinyitotta a fél szemét hogy szemügyre vegye a környezetét, noha sejtette hol van. Egy fehér, napfénnyel bevilágított szobában találta magát, ahol mindössze négy ágy sorakozott, a szoba mindkét oldalán kettő-kettő egymás mellett. Mellettük egy-egy kis éjjeli szekrény helyezkedett el valamint az ágyak közt függönyöket helyeztek el. Tehát túléltem... De hogyan?
Mintha végszóra, a kórterem ajtaja kinyílt és egy magas, a huszas évei közepén járó,  szőke hajú, kék szemű férfi lépett be. Hagyományos Jounin egyenruhát viselt, amire egy fehér, rövid ujjú köpenyt húzott, aminek az alját vörös lángok díszítették és a hátán a Yondaime Hokage cím díszelgett.
- Ah, Kakashi. Látom végre felébredtél. Hogy érzed magad? - kérdezte Minato.
- Jól vagyok, Sensei - válaszolta ösztönösen a fiú, holott mindene fájt. - Mi történt? - kérdezte.
Minato rámosolygott tanítványára.
- Szerencsés vagy, Kakashi. A határnál járőröző ANBU csapat észrevett téged és az üldözőidet és miután riasztottak, azonnal a segítségedre siettek. Sikeresen feltartották az ellenséget, míg megérkeztem. A küldetésed sikerrel zárult, a tekercs visszakerült a helyére, valamint foglyokat is ejtettünk, hogy kihalgathassuk őket - felelte boldogan a szőke férfi, majd ezután elkomorodott kissé. - Azonban nagyon megijesztettél. Az orvosok rendkívül csekélynek tartották a túlélési esélyeidet, mondhatni csoda, hogy még életben vagy.
- Valóban. Én is azt hittem, hogy meghalok - mondta gondolataiba merülve a fiú. Néhány percig egyfajta merengő csend következett be közöttük; egyikük sem szólt semmit, mindketten a gondolataikba merültek. Mígnem Kakashi hirtelen feleszmélt, mint akinek egy rég elfeledett dolog jutott eszébe. - Sensei, hol van Rin? - kérdezte. Furcsállta, hogy még nem látta egykori csapat társát. Általában, ha Kakashi kórházba került, mindig Rin volt az első aki köszöntötte mikor magához tért. Különösen azok után... Azonban a fiatal lánynak most még csak nyoma sincs. Belenézett mestere szemébe és azonnal tudta, hogy valami baj van. Igaza is volt. Mindössze néhány pillanat alatt szétesett körülötte a világ, és ezúttal biztosra vette, hogy senki sem lesz képes felvenni a darabokat.

Szerzői megjegyzés:

Bocsánat, hogy leszedtem, de kellett rajta csinálnom egy-két simítást, bár még mindig gyorsnak tartom az eseményeket és még mindig fenn áll a változtatás lehetősége, de biztos, hogy nem ilyen mértékben.

Tudom, hogy Kakashi-t nem lehet ilyen könnyen elintézni, de a terveimhez szükséges volt. Mint minden fanfiction-ban, ebben is lesz némi változtatás az eredeti történethez képest és nem is kevés. 

Bár ezt bizonyára már észrevettétek. Ezennel akkor el is kezdem az első fejezetet. =)