4.fejezet
Egy nem várt személy
Ulquiorra utánuk sétált, de csak mert egy ismerős lélekenergiát érzett....
A Granger házaspár éppen elindult a földszintre megnézni, hogy a lányuk odalent van-e, amikor a folyosó végéről furcsa hangot hallottak. Mr. Granger a háta mögé tolta a feleségét, és tett előre egy bátortalan lépést. Újabb zaj hallatszott és Mrs. Granger hátra lépett kissé.
- Hahó? Van ott valaki? - kérdezte Mr. Granger egy újabb lépést téve a hang irányába. A felesége megragadta a kezét és megpróbálta visszahúzni.
- Daniel... Rossz érzésem van... - nyöszörögte. Daniel hátra nézett a feleségére, majd megszorította a kezét és rámosolygott.
- Ne aggódj drágám. Nincs mitől félned. - mondta megnyugtatóan.
- Én ebben nem lennék olyan biztos... - szólalt meg egy férfi hang és házaspár a forrás irányába fordította a fejét.
Az árnyékból egy férfi lépett ki, fehér kabátot és nadrágot viselt. A kabát bélése fekete volt, az ujja pedig fel volt tűrve. Nem volt begombolva, így jól látszott a férfi izmos felsőteste. A derekán egy fekete övként szolgáló valami volt, amivel egy sötétkék markolatú, japán stílusú kardot rögzített a baloldalára. A hasán egy nagy lyuk tátongott és a felső testén egy heg díszelgett. Az arca jobb oldalán valamiféle csontból készült maszktöredék díszelgett az állkapcsától majdnem egészen a szeméig. A szeme és a haja egyaránt világoskék volt, és a szemei alatt valamiféle zöld jelölések voltak. A külseje ellenére, a legijesztőbb mégis a pszichotikus vigyor volt az arcán amivel rájuk nézett, de a következő mondattól már igazán megrémültek:
- Nem tűntök túl jóízűnek, de még mindig jobb azoknál, akiket eddig megettem. - mondta és vészjóslóan elindult feléjük, azzal a szándékkal, hogy megeszi őket. Mrs. Granger ajkából kiszaladt egy velőtrázó sikoly mielőtt futni kezdtek. A férfi felvonta a szemöldökét.
- Menekültök? - kérdezte miközben menekülő áldozatait nézte, majd egy pszichopata vigyor terjedt el az arcán. - Igazatok van, izgalmasabb, ha futtok előlem. - mondta majd utánuk eredt.
A varázslók éppen felértek a második emeletre, amikor szembe jött velük a rémült Granger házaspár. Meglátva a többieket egy kissé megnyugodtak. Talán ők el tudják üldözni ezt a férfit, akármi is legyen, mert hogy nem ember az biztos.
- Anya! Apa! Mi történt? - kérdezte Hermione kissé megrémülve, hogy esetleg valami baj történt. Mielőtt válaszolhattak volna egy ismerős hang szólalt meg a hátuk mögött:
- Szóval itt vagytok. Nem jutottatok túl messze, pedig adtam egy kis előnyt. - Hermione és a többi varázsló mind a hang irányába fordultak. A két idősebb Granger mögött egy férfi állt, némileg hasonló ruhában, mint Ulquiorra. Annyi különbség volt, hogy a férfi kabátja nem volt begombolva, így jól látszódott az izmos felsőteste, a rajta lévő heg és a hasán elhelyezkedő lyuk. Harryéhez hasonlóan szintén a dereka bal oldalára egy japán stílusú kard volt rögzítve. Az arca jobb oldalán valamilyen csontból készült maszktöredék volt, ami az állkapcsától majdnem a szeméig ért. A haja és a szeme világoskék volt és a szeme alatt zöld jelölések voltak, továbbá az arcán egy pszichotikus vigyor húzódott. Egész egyszerűen a fickó ijesztő volt.
Grimmjow észrevette az újabb arcokat és elvigyorodott. A lélekenergiájuk nagyobb volt, mint annak a kettőnek, akiket idáig üldözött, bár még mindig elég gyengécskék. A csoportban a legnagyobb lélekenergiája a hosszú, ősz szakállú szemüveges öregnek volt. Nem is nézünk olyan szörnyű lakoma elé... - zengte a fejében Pantera. Ahogy mondod... - válaszolt Grimmjow, ekkor észrevette, hogy az emberek valamiféle botokat vettek elő, és egyenesen rámutattak.
- Ki vagy te és hogy kerültél ide? - kérdezte recsegve a sebhelyes arcú, furcsa szemű öreg. Ahelyett, hogy válaszolt volna Grimmjow nevetni kezdett, ami zavaros pillantásokat váltott ki a varázslókból. Tíz pálca mutat egyenesen rá, támadásra készen, és a kérdésre hogy ki ő és hogy került ide, csak nevetni kezdett. Miért?
- Viccesek vagytok. - jelentette ki Grimmjow abbahagyva a nevetést, de még mindig vigyorogva. - De lássuk csak, melyikőtöket faljam fel először? - kérdezte. Senki nem válaszolt, csak dermedten álltak, néhányan a félelemtől, néhányan pedig a döbbenettől. Mégis ki ez? Mi ez? Külsőre némileg hasonlított Ulquiorrá-ra, mármint ami a ruhát, a kardot és a lyukat illeti...
Nem volt idejük tovább gondolni, mert a férfi hirtelen felmordult és támadásba lendült. Megpróbálták kábító átokkal megállítani, de könnyedén kikerülte őket. A sebessége hihetetlen volt, már épp lecsapni készült első áldozatára (aki történetesen Dumbledore volt), de hirtelen valami megállította... Pontosabban valaki... Mindannyian döbbenten figyelték a jelenetet: A kék hajú férfi csupán egy-két "lépésnyire" volt az öreg igazgatótól, már azon volt, hogy lecsapjon, mikor egyszer csak Ulquiorra megjelent közöttük és fél kézzel megállította a támadót. Grimmjow felnézett, de még azelőtt tudta, hogy ki állította meg.
- Ulquiorra. - morogta.
- Grimmjow. - viszonozta hidegen a korábbi négyes Espada. Grimmjow elvigyorodott:
- Tehát a pletykák igazak - mondta. - Ezt egyszerre sajnálom és örülök neki.
Ulquiorra nem kérdezett semmit, de Grimmjow tudta, hogy kíváncsi, így hát folytatta:
- Igen, sajnálom hogy Kurosaki nem nyírt ki, de ugyanakkor örülök is neki, mert így én intézhetlek el. - miután befejezte egy újabb pszichotikus vigyor terült el az arcán. Ulquiorra összehúzott szemmel tekintett vissza rá. A varázslók ide-oda kapkodták a fejüket értetlenül. Ismerték egymást? Mit jelent az, hogy ez a bizonyos Kurosaki nem ölte meg? Hiszen már halott.
- Anata wa koko de nanishiteruno? (Mit keresel itt?) - kérdezte hidegen Ulquiorra.
- Mochiron (Természetesen téged) - válaszolt vigyorogva a korábbi hatos Espada. - Ima no kōsu no ikutsu ka no seijō tabemono, Hollow wa shikō hakike o motte iru... (Na meg persze némi rendes ennivalót, a lidérceknek már a gondolatától is hányingerem van...) - fejezte be undorodva. Ulquiorra most az egyszer egyetértett vele. A lidérceknek nem valami jó az íze, és hosszú távon előbb-utóbb felforgatják az ember gyomrát (bár jelen esetben inkább a Vasto Lorde gyomrát).
- Daijōbude wa naku, kono-ka ni, jibun jishin ni tsūjō no taberu mono o eru. (Rendben, keress magadnak rendes ennivalót, de ne ebben a házban.)
- Naze? Anata jishin no tame hijō ni ōku no oishi-sōna tamashī o dokusen shitakunaidesu ka? (Miért? Csak nem akarsz ennyi ínycsiklandozó lelket kisajátítani magadnak? )
Ulquiorra ismételten összehúzta a szemét.
- Watashi wa sorera o taberu tame ni koko ni inai yo. (Nem azért vagyok itt, hogy megegyem őket.) - jelentette ki. Grimmjow meglepődött.
- Naze jigoku wa, karera wa nanidesu ka? (Akkor mégis mi a fenéért?)
- Anata no bijinesu no dore mo ga, imakoko kara nukedasun. (Nem a te dolgod, most pedig tűnj el innen.) - mondta hidegen Ulquiorra, miközben elengedte.
Grimmjow dühös lett, már épp készült, hogy megtámadja a másik volt Espada-t, amikor Dumbledore hangja megállította:
- Bocsánat, hogy közbe szólok, de megtudhatnánk, hogy ön mégis kicsoda? - kérdezte Grimmjow-t. A kék hajú Vasto Lorde mogorván nézett az öregre.
- Nem. És ha nem látnád öreg, dolgom van ezzel a nyomorulttal. - mutatott Grimmjow hüvelykujjával Ulquiorrá-ra. Az emberek egy kissé megdöbbentek a durva bánásmódtól. Kevesen mertek szemtől-szembe tiszteletlenek lenni Dumbledore-al.
- És miféle dolgod van velem? - kérdezte Ulquiorra.
- Ne játszd a hülyét! Tudod te azt nagyon jól! - förmedt rá Grimmjow.
- Attól tartok tényleg nem tudom.
- Ez bizony kár. - mondta Grimmjow, majd megütötte Ulquiorrá-t, akit meglepett a hirtelen mozdulat és az ütéstől keresztül repült a mögötte lévő falakon meg sem állva az utcáig. Grimmjow vigyorgott, a varázslók pedig megrökönyödve figyelték az eseményeket. A szomszédban lévő muglik, akiknek a házfalán Ulquiorra csakugyan keresztül repült, pedig rémülten futottak ki lakásukból.
Ulquiorra odakint felkelt és átkozta magát. Francba! Nem figyeltem és hagytam, hogy meglepjen. Grimmjow kisétált az Ulquiorra után maradt lyukon és önelégülten vigyorgott ellenfelére. A varázslók sietve követték. Grimmjow kihúzta Panterá-t a hüvelyéből és ismét támadásba lendült. De Ulquiorra most fel volt készülve, jobb kezét kivette a zsebéből és a varázslók legnagyobb döbbenetére megfogta az őt támadó pengét, majd a tulajdonosával együtt oldalra dobta. Grimmjow átfordult a levegőben és ismét megindult. Ulquiorra időközben visszatette jobb kezét a zsebébe és úgy kerülgette a csapásokat. Mindeközben az őket néző társaság értetlenül pislogott.
- Hova tűntek? - kérdezte Ron. Az egyik pillanatban még Grimmjow átfordult a levegőben, majd eltűnt és egy másodperccel később Ulquiorra vált köddé. Végszóra, Grimmjow csapódott be a földbe alig pár méterre tőlük, létrehozva egy széles krátert. Ulquiorra fölötte állt pár méterrel a levegőben, a kabátját és a haját lágyan fújdogálta a légáramlat, miközben a kezét még mindig a zsebében tartva közönyösen nézett le a kráterben fekvő kék hajú férfira.
- Ha felhagytál az értelmetlen elhatározásoddal, miszerint végzel velem, akkor akár távozhatsz is. - jelentette ki hidegen. Grimmjow-t elfogta a harag.
- Egy nagy fenét! - kiáltotta, majd a bal kezével a kardja pengéje felé nyúlt és a tetejét megérintette az ujjai hegyével, úgy mintha karmolni készülne azt. Felnézett egyenesen Ulquiorra szemébe. - Készülj! - amint ezt kimondta a kard pengéje kéken kezdett izzani. - Most... - Nem volt ideje végigmondani, ugyanis Ulquiorra előtte termett, megragadta a torkát és úgy neki tolta a mögötte lévő épület addig épségben lévő falának, amin most egy nagy horpadás díszelgett. Miközben a torkát szorongatta kardját Grimmjow-ra szegezte.
- Idióta! - sziszegte, a harag meglepően nyilvánvaló volt a hangjában és az arcán. - Ha kiengeded a zanpakuto-d, akkor a halálisteneknek biztosan feltűnik a jelenlétünk. Az is meglepő, hogy eddig nem jött ide egy sem. - mondta.
- Chh... Mi az Ulquiorra? Csak nem félsz tőlük? - kérdezte Grimmjow egy gonosz vigyorral az arcán.
- Nem. Csak nem szeretném ha keresztbe tennének nekem és elkezdenének vadászni rám. Grimmjow egy pillanatra elgondolkozott, majd morgott magában pár átkot.
- Utálom beismerni, de most az egyszer egyetértek veled. - mondta kelletlenül mielőtt visszatért a szokásos viselkedésmódjához:
- Na, eressz! Enni szeretnék végre valamit - mondta. Ulquiorra elengedte, Grimmjow pedig abban a pillanatban eltűnt a szemük elől, kivéve Ulquiorrá-ét, aki természetesen látta, hogy a Sonido segítségével indul el vadászni.
Ha a varázslók megdöbbentek, akkor az enyhe kifejezés. Zanpakuto? Halálistenek? Mi volt ez az egész? Ulquiorra megfordult, hogy visszamenjen és ekkor jött rá, hogy a varázslók egész végig figyelték őket, ő pedig olyan dolgokat mondott, amiket nem kellett volna. Fél órán belül már másodszor átkozta magát, de csak addig amíg eszébe nem jutott, hogy ki miatt tart most itt.
- Kuso Grimmjow! (Fenébe Grimmjow!) - morogta alig hallhatóan és várta, hogy a varázslók túljussanak a kezdeti sokkon. Néhány perc múlva Dumbledore elsőként nyerte vissza a lélekjelenlétét.
- Ha-.... Ulquiorra... - kezdte, még mindig furcsa volt neki az új név. - Elmagyaráznád, hogy mi volt ez az egész? - kérdezte. Ulquiorra legszívesebben nemet mondott volna a maga módján, de úgy döntött, hogy jobb, ha elmondja, mert könnyebb lesz a dolga, ha nem veszti el a bizalmukat, így végül bólintott.
- Menjünk be. - mondta.
Eközben a Malfoy Manor-ban....
Voldemort érdeklődve nézte az előtte álló lényt. Adjuchas. - javította ki magát mentálisan. Végre talált egy megfelelő megoldást az emberek megfélemlítésére. Néhányuknál sajnos nem váltak be a dementorok és a Halálfalók (gondolt itt a Főnix Rendjének tagjaira), így kutatni kezdett valami után, amivel letudhatja az ellenállás gondját. Hosszas kutatás után meg is találta azt: lidércek. Bukott, elkárhozott lelkek, akik haláluk után valamilyen okból nem tudnak tovább lépni a Lelkek Világába és így idővel elvesztik létezésük tudatát és más lelkekre kezdenek éhezni. Az Élők és a Holtak lelkeire egyaránt vadásznak. Ami Voldemort számára pont kapóra jön. Mint kiderült a varázslóknak nagyobb a lélekenergiája, mint a normál embereknek, így könnyű volt a maga oldalára állítania a lidérceket. Megígérte nekik, hogyha segítenek neki elintézni Dumbledore-t és a követőit, akkor annyi lelket kapnak amennyit csak akarnak. Szerencsére rájöttek, hogy a halálistenek mágikus területen nem látják a jelenlétüket, így nem volt tiltakozás. Viszont volt egy tüske, ami szúrta a Sötét Nagyúr oldalát: Harry Potter. Ha a halál és a Túlvilág tényleg olyan, mint ahogy azt az előtte álló Adjuchas állította, akkor csak idő kérdése, hogy a fiú ismét feltűnjön. Ami a vén bolondot ismerve, nem lesz hosszú idő. Dumbledore bármit megtenne, hogy megszabaduljon tőle, még azt a bizonyos sötét varázslatot is képes lenne használni, csak hogy "megmentse" a varázsvilágot. Természetesen Voldemort tudott a halottakat megidéző tiltott varázslatról. Szégyen is lenne, ha Sötét Nagyúr létére nem tudna róla. Egy igazi sötét varázsló a világ minden sötét varázslatát ismeri. Csak egy megoldás van: valahogy be kell jutnia a Lelkek Világába - lehetőleg észrevétlenül - és megkeresni a fiút, majd egyszer, s mindenkorra végezni vele még mielőtt az öreg megidézi. De hogyan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése