Áldás vagy hiba
3.fejezet
Hanji küldetése, hogy segít Petrának, elhalasztásra került, amikor Erwin bejelentett egy váratlan missziót. Hanji minden tőle telhetőt megtett, hogy meggyőzze Petrát, hogy hagyja ki a küldetést, de természetesen a fiatal nő makacs volt, és követelte, hogy mehessen.
Levi csapata és Hanji száguldott az erdőn keresztül, a 3D manőver felszereléssel. Hanji gondosan figyelemmel kísérte Petra minden egyes mozdulatát, mivel nem akarta, hogy bármi történjen vele, figyelembe véve az állapotát. Petra szeme szilárdan Levi hátára szegeződött, ahogy vezette a csoportot az erdőben. A csoport megtorpant, amikor dübörgő zajt hallottak a távolban. A föld remegni kezdett alattuk, és azonnal rájöttek, hogy egy óriás közeledik, méghozzá gyorsan. Mielőtt bármelyikük reagálhatott volna, egy nagy óriás láb jött feléjük, kis híján szétzúzva őket.
Szerencsére a becsapódástól csak szanaszét repültek. Mindannyian sikeresen landoltak biztonságos távolságban, sértetlenül. Hanji körülnézett, és semmi jelét nem látta Petrának. A francba, ez nem jó! - átkozódott magában.
- Megsérült valaki? - kérdezte Levi a szokásos unott hangon.
- Petra eltűnt! - kiáltotta Hanji, nyilvánvalóan ideges volt.
Egy pillanatnyi félelem jelent meg Levi szemében, de olyan gyorsan eltűnt, hogy Hanji azon gondolkozott, hogy talán csak képzelte.
- Idefigyeljetek idióták! Intézzétek el azt a rohadt óriást, és keressétek bármilyen jelét Petrának! - kiáltotta Levi a parancsot egy olyan tükröződés kíséretében, amivel senki nem mert vitatkozni. A rettegéssel teli Hanji imádkozott, hogy Petra nem esett áldozatul az óriás haragjának. Csak másodpercek kellettek ahhoz, hogy Eld és Gunther megöljék az óriást, így a csapat megkezdte a keresést. Petra hiánya egy kis megkönnyebbülést okozott Hanji-nak, mert így volt rá esély, hogy Petra időben elmenekült.
- Ide, mindenki! - kiáltotta Oluo, minden figyelmet megragadva.
Lenéztek a meredek dombon, és látták, hogy egy zöld köpeny hevert az erdő talaján. Miután a csapat megszemlélte, a kisebb méret miatt biztosra vették, hogy Petráé.
- A becsapódás hatása miatt biztosan leesett a dombon, remélhetőleg ez azt jelenti, hogy még életben van.
- Hál istennek - lehelte Hanji. Levi gyanakodva méregette. Miért aggódik? Sosem mutat ennyi aggodalmat. - gondolta.
- Előbb jelentést kéne tenni a parancsnoknak, és utána elkezdeni keresni - javasolta Eld.
- Még mit nem! Most kezdjük el keresni! Ha elfelejtetted volna, a csapatod tagja! - fortyogott Hanji csípőre tett kézzel. Nem tudta elhinni, hogy milyen nyugodtak voltak, mikor Petra terhes és eltűnt, bár az előbbit senki sem tudta még rajta kívül.
- Én vagyok a csapatvezetője, így én fogok dönteni - kiáltott fel Levi bosszúsan a gyerekes civakodás miatt. - Ti mentek és jelentést tesztek Erwin-nek, Hanji a csapat vezetője. Én fogom megkeresni Petrát egyedül, így egyszerre tudjuk elvégezni mindkét feladatot. Értitek idióták? - kérdezte egy újabb híres tükröződés kíséretében.
- Igen, uram - motyogták, és gyorsan elindultak. Hanji visszanézett, és Levi eltűnt a dombról.
- Kérlek, épségben hozd vissza Petrát - suttogta.
Petra az erdő talaján ébredt fel, a háta szörnyen fájt. Amikor esett, szándékosan a hátára érkezett, hogy megvédje a hasát. Viszonylag zökkenőmentesen ért földet, így a gyermek jól van. Petra gondolkozás nélkül reagált. Az anyai ösztönöket hibáztatta, de ugyanakkor megkönnyebbült, hogy a gyermeke jól van. Azonban legnagyobb bosszúságára a semmi közepén volt. Remek - szellemileg fejbe vágta magát a gondatlansága miatt.
THUMP
Megdermedt a félelemtől az ismerős zaj hallatán, és az enyhén remegő föld érzésétől. Habozva megfordult, hogy szembenézzen az ellenségével, a legnagyobb félelmével, a legrosszabb rémálmával... Egy óriás.
Levi figyelmesen fürkészte az erdőt, ahogy egyik fáról a másikra lendült, gyűlölte a gyomrában lévő félelem érzését. A fenébe! Hol vagy Petra? - visszagondolt az ünnepség utáni éjszakára, és bűnösnek érezte magát. Hirtelen egy fülsértő sikoly visszhangzott az erdőben. Nyomban a hang irányába vette az irányt, tudván, hogy Petra az. A francba! Mi történt? - kiáltott fel szellemileg.
Petra megpróbálta használni a manőver felszerelést, de nem történt semmi. Eltört.
- A francba! Biztos az esés.
Megbotlott, és hanyatt esett, miközben az óriás közelebb ment hozzá, amíg az ujjbegyei mindössze centiméterekre voltak az arcától. Becsukta a szemét, és megmerevedett várva a közelgő halált.
Sajnálom mindenki. Sajnálom apa. Sajnálom Levi. Bárcsak a dolgok másképp alakultak volna - gondolta. Hirtelen csattogó fém, és a hús szeletelésének hangja hallatszott, és Petra lassan kinyitotta a szemét, és látott egy zöld foltot az óriás fejénél. Elkezdett zuhanni a földre. Összezúzta volna Petrát, ha a megmentője nem fogja meg a derekát, és repül vele arrébb. Leszálltak egy nagy fa tövébe, és a megmentője letette őt a földre. Petrának hiányzott a melegség, amit az erős ölelés nyújtott. Felnézett, és Levi nagyon bosszús arcával találta szembe magát.
- Nem kéne így ráijesztened az emberekre - mondta, kiengedve egy kis levegőt, örült, hogy biztonságban van.
- Köszönöm Hadnagy. Sajnálom, hogy ilyen gyenge vagyok - Petra bocsánatot kért, a lábát nézte, és a könnyeivel küzdött, amik azzal fenyegették, hogy kicsordulnak. Meglepetésére Levi a vállára tette a kezét.
- Nem vagy gyenge. Ha az lennél, akkor nem lennél a csapatomban. Légy büszke az elért eredményeidre, és azokra, amiket még el fogsz érni - teljes bizalommal beszélt, mint egy apa, aki dicséri a gyermekét. Atyám. Lehet, hogy tévedtem, és remek apa lesz belőle - ez a gondolat megadta neki a bátorságot, hogy elmondja neki azt, amit fél közölni vele.
- Hadnagy. Van valami, ami zavar. Olyan helyzetben vagyok, ami önt is magába foglalja - mondta. Levi meglepetten nézett rá a hirtelen kitörés miatt, de gyorsan összeszedte magát, és hallgatta, hogy vajon mit fog mondani.
- Hadnagy. Terhes vagyok, és ön az apa - Petra azonnal becsukta a szemét, és összerezzent, készült a reakcióra. Ott álltak egy pár percig. Petra szeme csukva maradt, Levi pedig elkerekedett szemmel állt ott, próbálta megemészteni a hírt. Mérges akart lenni, és kiabálni, de nem ment. Ez nem az ő hibája.
Szomorú volt, amiért Petra úgy nézett ki, mint aki arra vár, hogy megüsse. Sosem akart ártani neki, de úgy tűnik, nem sikerült, és most a legkevesebb, amit tehet, hogy támogatja. Petra szeme elkerekedett a döbbenettől, amikor érezte, hogy két erős kar öleli át. Mi az? Miért ölel meg?
- Ne aggódj, Petra. Minden rendben lesz - meglepték Levi szavai. Könnyek kezdtek folyni a szeméből, és átölelte az ismerős, meleg testet. Lehet, hogy a dolgok mégsem alakulnak olyan rosszul.

Megjegyzés:
Holnap jön az utolsó fejezet! Talán a legrövidebb fejezet mind közül, de azért most már nem állok neki lefordítani. Elvégre holnap is van nap. =)
Ha gondoljátok, találgathattok, hogy fiú-e lesz vagy lány. =D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése