2.fejezet
Az erdő vége és a folyó
Naruto úgy döntött, hogy a vízen járás itt még hasznosabb volt, mint otthon. Egyszerűen fogalmazva, ő és Konohamaru a folyó tetején sétáltak, míg az óriások mellette, vagy bele futottak. Általában, ha egy óriás belefutott a vízbe, akkor a sodrás, ami ellentétes volt Naruto és Konohamaru útjával, elég erős volt ahhoz, hogy a kérdéses óriás lelassuljon egy kicsit. A tetejében ez a módszer nem járt akkora megterheléssel, mint a fáról fára ugrálás, csak egy kicsit több csakrát és jobb ellenőrzést igényelt.
Naruto könnyen elintézhette volna az óriásokat egymaga, de nem akarta kockára tenni Konohamaru biztonságát. Akár egy Hokage unokája, akár nem, Kono csak egy Genin és korántsem volt annyi ereje, mint neki ebben a korban. "Jobb ha futsz, és másik napon harcolsz" nem volt éppen Naruto működési módja a harcra, de most ez volt a legbiztonságosabb megoldás.
Őszintén szólva, Naruto nem volt hozzászokva, hogy túl messzire gondolkozzon, vagy hogy vigyázzon másokra, kivéve a D-rangú bébiszitter küldetéseken, amiket Kono életkora óta nem csinált. A legtöbb, számára fontos emberek tudtak vigyázni magukra, így általában nem kellett figyelnie rájuk, vagy azokra, akik más gondjaira voltak bízva. Legalábbis ez volt a helyzet, egészen mostanáig. Mivel csak ketten voltak, Naruto volt az egyedüli felelős a társa életéért. Hirtelen Naruto-nak meg kell küzdenie a felelősséggel, és nem fogja elrontani.
Ha bármi történne Konohamaru-val, Naruto nem lenne képes megbocsátani magának. Milyen Hokage válhat belőle, ha hagyja, hogy az egyetlen ember, akiért felelős volt, meghal? Bár úgy nézett ki, hogy a Hokage lét már csak egy vágyalom, tekintve, hogy már nem voltak az Elemi Nemzetekben. Furcsa, hogy néhány hét egy idegen világban, mennyire éretté tud tenni valakit, aki képtelen igazán megvédeni magát. Egy idegen világ, ahol jobban vadásznak rá, mint az Akatsuki.
Morgott, és egyik kezét a fejéhez emelte, hogy elkergesse a közelgő irritációt, majd leintette Konohamaru aggodalmait.
Várj, az volt, hogy...?
- Konohamaru, irány kelet felé, fel azokra a fákra - hívta Naruto rámutatva az irányra, majd a kezeit a mellkasa elé helyezte mutatva a jól ismert kereszt alakú kézjelet.
Létrehozott több árnyékklónt, egy kisebb távolsági felderítő csapat gyanánt. Ez az ötlet néhány nappal azután jutott eszébe, hogy elindultak az óriás falon. Néha kísérletezés céljából engedte, hogy egy-egy klónt felfaljanak az óriások, ami viszont azzal járt, hogy zavaróan valósághű álmok kísértették Naruto-t arról, hogy őt vagy Kono-t felfalják az óriások, miközben csakra kimerültségben szenvedtek. De még mindig jobbak voltak, mint az álmok A Végzet Völgyéről.
Felugrott az előtte lévő hatalmas fa ágaira, miközben végig szemmel tartotta védencét. Hirtelen az egyik klón emlékei megütötték, amiben a klón elpusztította az egyik lény-t egy Odama Rasengan-nal, félúton a torkában. Megrázta a fejét, hogy visszanyerje az egyensúlyát, majd újabb klónokat csinált és elküldte őket. Konohamaru odament és leült mellé.
- Nii-chan? - Konohamaru hangja meglehetősen csendes, és úgy tűnt, egy kicsit ideges. Azok után, hogy rájöttek a folyó hasznosságán, ritkán közlekedtek a fákon, így az aggodalma érthető volt.
Naruto északra mutatott a folyó mentén.
- Látsz arra valamit?
Konohamaru pislogott, és összevonta a szemöldökét, majd abba az irányba fordult, amerre Naruto mutatott. A Nap csillogott a vízen, így egy kicsit nehéz volt, de végül észrevette a halvány foltot a horizonton, lehet, hogy az volt amit keresett. Néhány másodperc múlva ki is találta.
- Egy másik fal!
- Igen - bólintott Naruto. - Csak néhány perccel ezelőtt vettem észre, de kezd egyre világosabb lenni. Ha ebben a tempóban haladunk, akkor estére talán odaérünk. Ha veszünk pár szünetet, akkor pár órával később.
Konohamaru bólintott, harapdálta az ajkát.
- És akkor?
- Hát...Két lehetőség van, ha vannak ott emberek - Naruto vállat vont mielőtt folytatta. - De nem mondom meg, amíg oda nem érünk, mert nem tudom, hogy vannak-e ott emberek.
- Tehát csak akkor mondod el, ha oda érünk?
Konohamaru duzzogott egy kicsit, elégedetlen a ténnyel, hogy Naruto nem mondja el neki a tervét.
- Igen - vigyorgott Naruto, és összeborzolta Konohamaru haját. - Ugyan már! Minden rendben lesz, ígérem! A fákon kell majd odamennünk - tűnődött. - Ha vannak emberek a tetején, akkor nem akarok, hogy lássanak minket, amíg nem feltétlenül szükséges.
-... Oké - morgott Konohamaru.
Naruto könnyen elintézhette volna az óriásokat egymaga, de nem akarta kockára tenni Konohamaru biztonságát. Akár egy Hokage unokája, akár nem, Kono csak egy Genin és korántsem volt annyi ereje, mint neki ebben a korban. "Jobb ha futsz, és másik napon harcolsz" nem volt éppen Naruto működési módja a harcra, de most ez volt a legbiztonságosabb megoldás.
Őszintén szólva, Naruto nem volt hozzászokva, hogy túl messzire gondolkozzon, vagy hogy vigyázzon másokra, kivéve a D-rangú bébiszitter küldetéseken, amiket Kono életkora óta nem csinált. A legtöbb, számára fontos emberek tudtak vigyázni magukra, így általában nem kellett figyelnie rájuk, vagy azokra, akik más gondjaira voltak bízva. Legalábbis ez volt a helyzet, egészen mostanáig. Mivel csak ketten voltak, Naruto volt az egyedüli felelős a társa életéért. Hirtelen Naruto-nak meg kell küzdenie a felelősséggel, és nem fogja elrontani.
Ha bármi történne Konohamaru-val, Naruto nem lenne képes megbocsátani magának. Milyen Hokage válhat belőle, ha hagyja, hogy az egyetlen ember, akiért felelős volt, meghal? Bár úgy nézett ki, hogy a Hokage lét már csak egy vágyalom, tekintve, hogy már nem voltak az Elemi Nemzetekben. Furcsa, hogy néhány hét egy idegen világban, mennyire éretté tud tenni valakit, aki képtelen igazán megvédeni magát. Egy idegen világ, ahol jobban vadásznak rá, mint az Akatsuki.
Morgott, és egyik kezét a fejéhez emelte, hogy elkergesse a közelgő irritációt, majd leintette Konohamaru aggodalmait.
Várj, az volt, hogy...?
- Konohamaru, irány kelet felé, fel azokra a fákra - hívta Naruto rámutatva az irányra, majd a kezeit a mellkasa elé helyezte mutatva a jól ismert kereszt alakú kézjelet.
Létrehozott több árnyékklónt, egy kisebb távolsági felderítő csapat gyanánt. Ez az ötlet néhány nappal azután jutott eszébe, hogy elindultak az óriás falon. Néha kísérletezés céljából engedte, hogy egy-egy klónt felfaljanak az óriások, ami viszont azzal járt, hogy zavaróan valósághű álmok kísértették Naruto-t arról, hogy őt vagy Kono-t felfalják az óriások, miközben csakra kimerültségben szenvedtek. De még mindig jobbak voltak, mint az álmok A Végzet Völgyéről.
Felugrott az előtte lévő hatalmas fa ágaira, miközben végig szemmel tartotta védencét. Hirtelen az egyik klón emlékei megütötték, amiben a klón elpusztította az egyik lény-t egy Odama Rasengan-nal, félúton a torkában. Megrázta a fejét, hogy visszanyerje az egyensúlyát, majd újabb klónokat csinált és elküldte őket. Konohamaru odament és leült mellé.
- Nii-chan? - Konohamaru hangja meglehetősen csendes, és úgy tűnt, egy kicsit ideges. Azok után, hogy rájöttek a folyó hasznosságán, ritkán közlekedtek a fákon, így az aggodalma érthető volt.
Naruto északra mutatott a folyó mentén.
- Látsz arra valamit?
Konohamaru pislogott, és összevonta a szemöldökét, majd abba az irányba fordult, amerre Naruto mutatott. A Nap csillogott a vízen, így egy kicsit nehéz volt, de végül észrevette a halvány foltot a horizonton, lehet, hogy az volt amit keresett. Néhány másodperc múlva ki is találta.
- Egy másik fal!
- Igen - bólintott Naruto. - Csak néhány perccel ezelőtt vettem észre, de kezd egyre világosabb lenni. Ha ebben a tempóban haladunk, akkor estére talán odaérünk. Ha veszünk pár szünetet, akkor pár órával később.
Konohamaru bólintott, harapdálta az ajkát.
- És akkor?
- Hát...Két lehetőség van, ha vannak ott emberek - Naruto vállat vont mielőtt folytatta. - De nem mondom meg, amíg oda nem érünk, mert nem tudom, hogy vannak-e ott emberek.
- Tehát csak akkor mondod el, ha oda érünk?
Konohamaru duzzogott egy kicsit, elégedetlen a ténnyel, hogy Naruto nem mondja el neki a tervét.
- Igen - vigyorgott Naruto, és összeborzolta Konohamaru haját. - Ugyan már! Minden rendben lesz, ígérem! A fákon kell majd odamennünk - tűnődött. - Ha vannak emberek a tetején, akkor nem akarok, hogy lássanak minket, amíg nem feltétlenül szükséges.
-... Oké - morgott Konohamaru.
****
Naruto és Konohamaru megtorpantak, ahogy hallották a hangos, mély zajt, ami olyan volt, mintha egy nagyon nagy robbanó címke robbant volna fel. A szemük előtt, kevesebb, mint egy kilométerre egy különösen nagy óriás feje pusztult el, amiért megpróbálta áttörni a nagy kaput.
- Fák. Most!
Perceken belül Naruto egy fa ágán feküdt, a kezével a feje mögött.
- Oké, most már biztosan vannak ott emberek. Talán ostrom alatt állnak.
- Most már megtudhatom a lehetőségeket? - kérdezte Konohamaru. Naruto szórakozottan rávigyorgott, de gyorsan visszatért az üzletre.
- Az első lehetőség, hogy az éjszaka folyamán besettenkedünk egy enyhe Genjutsu segítségével, és elvegyülünk a helyiek közt. De azt hiszem, hogy ez nem fog működni, mert nem hinném, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük.
- A könyvek? - kérdezte Konohamaru sejtelmesen.
- A könyvek - erősítette meg Naruto. - És ott van az a tény, hogy nem tudom hogyan kell hamis papírokat előállítani, ami igazolja, hogy valódi polgárok vagyunk. Tudom, hogy Baa-Chan sosem bízik olyasvalakiben, aki csak úgy felbukkan
Konohá-ban, és úgy tűnik, semmit sem tud a Shinobik-ról, és az ANBU tagok elviszik őket kihallgatásra, így lehet, hogy nem a legjobb ötlet.
Konohamaru az ajkába harapott, egy kicsit aggasztotta, hogy mennyi problémával járna ez a forgatókönyv.
- Oké... Mi a másik lehetőség?
- ... A vicces megoldás - ismerte el Naruto. - Legalábbis én így gondolom. Alapvetően odasétálunk, hogy tudják, hogy itt vagyunk. Legalábbis te odasétálsz.
- Mi?!
- Hmm... Oké, hogy is mondjam... - Naruto felvette a csatán kívüli gondolkozós arcát. - Oké, alapvetően úgy fogsz tenni, mintha civil lennél. Eléggé fiatal vagy, és ha nem is igazán aranyos, akkor hát azért engednek át, mert nagyon ártatlan vagy. Ha nem tudjuk megérteni egymást, akkor még kisebb az esély arra, hogy hazugságon kapnak. Olyan nyilvánvalónak kell lennünk, amennyire csak lehetséges, és ezt úgy, hogy ne is sejtsenek semmit. Szóval... Úgy teszel, mintha a falakon kívüli hegyi falu egyetlen túlélője vagy, amely védve volt az óriásoktól... Vagy valami ilyesmi. Mondd azt, hogy egy olyan barlang rendszerbe futottál, amelynek az alagútjai túl kicsik voltak ahhoz, hogy az óriások bejussanak. Azt hiszem, hogy Oto a föld alatt volt, így nem hiszem, hogy lehetetlen lenne, hogy épüljön odalent egy falu. Lehet, hogy elpusztult egy földrengés során. Majd hajnalban futsz oda, és felhívod a figyelmüket, hogy valahogy vigyenek fel, vagy kinyissák a kaput, és beengedjenek, mielőtt az óriások felébrednek. Az óriásoknak szükségük van a Napra, és a legtöbbjüknek kell legalább egy óra, hogy teljesen felébredjenek, így elegendő idő van arra, hogy átjuss.
- De mi van, ha nem sikerül? - vonta kétségbe Konohamaru. - Úgy értem, tudom, hogy én csak odafutok, hogy elmeneküljek az óriások elől, de mit tegyek, ha ez nem válik be?
- Ne aggódj, nem fogják hagyni, hogy egy gyerek meghaljon, ha van rá lehetőségük, hogy megmentsék.
Konohamaru fészkelődött, de elégedett volt.
- Hmm... Mi van veled Nii-Chan?
Naruto megvakarta a tarkóját.
- Nos, nem hiszem, hogy olyan könnyen megbíznának valakiben, az én koromban, mint ahogy megbíznak egy olyan gyerekben, mint te, és én szeretném, ha képes lennék menni, és megfigyelni az itteni dolgokat, anélkül, hogy felhívnám magamra a figyelmet, de...
- De mi?
- A terv egy kissé kínos számomra, ezért kezdtem rá úgy gondolni, mint egy tréfára - kuncogott. - Az alakváltás fogom használni, hogy úgy nézzek ki, mint egy róka, és úgy teszek, mintha valami vadállat lennék, ami megkedvelt téged. Mivel a rókáknak jó a szaglása, megmondhatod nekik, hogy én vezettelek távol az óriásoktól, amikor a közelben voltak, és így nem kérdéses, hogy miért tartasz meg engem.
Konohamaru szájtátva nézett rá, Naruto elvigyorodott.
- Ó, ugyan már! Tudod, hogy ez egy jó ötlet!
- De... - Konohamaru összevonta a szemöldökét. - Az alakváltásod szilárd?
- Azt... Hiszem? - Naruto a homlokát ráncolta, és az állát dörzsölgette. - Hm, használtam az alakváltást, hogy Árnyék Shuriken-né változzak, amikor a Hullámok földjén Zabuza ellen harcoltunk, és Sasuke eldobott engem felé, így azt hiszem szilárd.
- Ebisu-Sensei azt mondta, hogy egyes emberek szilárdan tudják tartani az alakváltást, ha van elég csakrájuk. Az enyém éppen hogy Genjutsu szinten van - sóhajtott fel Konohamaru.
- Eh, jól haladsz kölyök - vigyorgott Naruto. - Végül rájössz a nyitjára, nem igaz?
- Azt hiszem - Konohamaru átölelte a térdét. - Tehát, mi a hátránya a második lehetőségnek?
- Nehezebb lesz elmenni, és Kurama szidni fog, amiért úgy teszek, mintha a kedvenced lennék. De jelen helyzetben nem hiszem, hogy lenne jobb megoldás.
- Tehát a második lehetőséget választjuk?
- ...Azt hiszem, igen.
Jegyzet:
Oto - Hang ---> Utalás hangrejtekre.
Baa-Chan - Nagyi ---> Naruto így hívja Tsunadé-t.
Nii-Chan - Bátyó, nagytestvér ---> Az eredeti szinkronban Konohamaru így hívja Naruto-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése