2014. augusztus 19., kedd

Végül békében

Végül békében

Eredeti cím: Eredeti cím: Finally at Peace

Írta: Ize09

Fordította: Yuri-Chan

Shingeki no Kyojin/Attack on Titan - Rivetra



     Könnyek fenyegették, hogy lehullanak, azonban megállította őket, miközben felnézett a Hadnagyára. Miért vág ilyen arcot? Egy arcot, amin nincsenek érzelmek, holott belül épp most omlott össze. A zokogás utolérte, miközben nézte a holttestét néhány pillanatig. Petra elfogadta a tényt, hogy a küldetés nem sikerült. Hogy kudarcot vallott.

Aztán megátkozta az isteneket, akik hagyták, hogy egy ilyen tragédia bekövetkezzen, méltatlanok a gyászával szemben. Bűntudatot érzett, amikor nézte, hogy elmegy megmenteni Eren-t. Miután elment, a nő visszafordult és nézte a saját holttestét, halkan suttogott, folyamatosan a bocsánatát kérve, ahogy motyogta a nevét újra és újra. Elfogadva a veszteséget, Petra csendben maradt, és hallgatta Eren dühét az ellenség iránt.

Egy idő után ideges mormogást hallott. Megfordult, és látta, hogy egy Levi vezetése alatt álló csapat érkezett, hogy összeszedjék a holttesteiket. Levi a lován maradt, és nézte a katonákat olyasmit csinálni, amit úgy érezte, hogy neki kéne tennie, és gyengéden megfogta a sérült lábát. Petra szeme elkerekedett, és hamar az oldalára sietett.
- Hadnagy! Megsérült?
Tudta, hogy hiába vár tőle választ, de még mindig könyörgő szemekkel nézte. Legalább egy jelet kívánt, hogy hallotta, de aztán az érzelmek ritkán jelentek meg az arcán, általában épp hogy csak átvillantak az arcvonásain. A bűntudat erősödött benne a tudatra, hogy egyedül hagyta. Hogy nyugodhatna békében, amikor ő nem volt jól?
Petra lassan átölelte a karját, vigasztalási kísérletként, és figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy ő kissé megborzongott és káromkodott.
****

Azt remélte, hogy nem volt sok halálos áldozat, de az aggályai hamar rettegéssé váltak, amikor meglátta a számtalan testet egy helyre összegyűjtve, legyőzve úgy, ahogy őt is. Közel maradt a Hadnagyhoz, és észrevette a pillantásokat néhány katonától, akik titokban figyelték Levi-t, ahogy ott állt a csapata holttestei előtt. A nő egyik bocsánatkérést suttogta a másik után, de hamar abba is hagyta, elhalt az utolsó sajnálkozó bánatos szó, ahogy nézte Levi-t letérdelni a száraz, foltos fűbe. Nem tartott neki sokáig észrevenni, hogy az ő holtteste volt hozzá a legközelebb, és nézte, ahogy elkezdte leszedni a díszt a zsebéről.
- Hadnagy?
Nem tudta szavakkal leírni, hogy a tettei mennyire megérintették, amikor elvette a díszt. Nem tudta mi késztette őt egy ilyen dologra, mert csak arra emlékezett, hogy megnyugtatja a katonáit, mielőtt elnyernék a Szabadság szárnyait.
Egy szomorú mosoly alakult ki az arcán, ahogy lassan sétált a Hadnagy mögött, aki a zakója ujjának belsejébe rejtette a díszt. Zavaros, mégis boldog volt, hogy egy része még mindig vele lesz. Egy szép mosoly terült el az arcán, amit Levi sajnos többé már nem láthat.
****

Mellette lebegett, miközben vissza lovagoltak a fal felé, biztos volt benne, hogy folyamatosan negatív érzések vették körül őt, mégis minden ötlete elszállt, valahányszor vetett egy pillantást a Hadnagyára. Ez egy rövid ideig segített.
Azonban ez félbeszakadt, amikor a hátsó katonák bejelentették a hátulról közelgő óriásokat. Petra szeme elkerekedett az óriások láttán, mielőtt figyelmét visszaterelte Levi-re, aki lelassította a tempót. A szíve összetört, valahányszor látta rajta ezt a kifejezést, miközben azt akarta, hogy mentesítse őt a teher alól.
- Kérem, ne vágjon ilyen arcot, Hadnagy.
Sajnos nem tehetett semmit.
Nem szólt semmit, miközben hallgatta Levi utasításait a holttestek elhagyására. Elfintorodott a gondolatra, hogy hátrahagyják, de mégis elfogadta. A Hadnagyának néha a legnehezebb feladatokat kellett elvégeznie, és persze tiszteletben tartotta. Nem látta, hogy a testét ledobták, minden figyelmét Levi-re összpontosította, és így elkapta az utolsó rávetett pillantását. Petra kinyújtotta felé a kezét, csak hogy szándékosan figyelmen kívül hagyta. Mégis, örült amikor a többi katonának sikerült lehagyni őket.
****

Petra hallotta, hogy csendesen felsóhajt, majd nézte, ahogy Levi megközelít egy katonát, aki a barátait gyászolta. Épp a saját maga ostobaságának átkozása közepén volt, amikor a Hadnagy megtörte a gondolatait azzal, hogy elé állt.
- Levi Hadnagy?
Petra rájött, hogy a katona újonc lehet, mert nem volt nagyon ismerős számára. Még ha nem is ismeri őt, képes volt rokonszenvet érezni iránta, ahogy a legyőzött pillantás alakult ki a katona arcán. Valamit, ami akkor fordult elő, amikor, nem várható, nagy veszteség következett be.
- Ez azt bizonyítja, hogy még mindig életben vagy - mondta Levi. - Legalábbis nekem.
Friss könnyek alakultak ki az engedélye nélkül, ahogy hallgatta a Hadnagy szavait. A csapata egyértelműen sokat jelentett neki, de még így is, hajlandó egy másik katonát vigasztalni. Aztán nyöszörgött, amikor látta, hogy a díszét az újoncnak adja.
- Ez Ivan-é volt.
Petra arcán egy meleg mosoly terült el a kedvessége láttán.
- Rendben lesz - mormomolta mielőtt megnézte a gyönyörű naplementét. Petra halványan ismerős hangokat hallott, jól tudta, hogy kikhez tartoznak. Vártak rá. Megfordul, hogy lássa a Hadnagyot, és figyelte, ahogy ránézett a díszre, mielőtt végül elindult.
- Ne adja fel, Hadnagy.
Halk volt, de abban a pillanatban Levi esküdni mert volna, hogy hallotta az utolsó szót.
- Viszlát Petra - mormolta halkan, ahogy felnézett az égre, ahol Petra már eltűnt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése