2014. augusztus 20., szerda

Napok teltek el

 Napok teltek el

Eredeti cím: Days Gone By

Írta: Kairaita

Fordította: Yuri-Chan






Belekortyolt a kávéjába, miközben szeme végigfutott a papíron, figyelembe véve a szépen írt betűket, mereven különálló szavakat alkotva. Ha van valami, ami nem irritálja Hanji-ban, akkor az az alapossága minden jelentésének. A hóbortja az óriások iránt, és minden hasznos információ, amit megtudnak a kísérleteiből. Vonakodva, de hálás volt érte. Az utolsó csepp kávé is eltűnt a csészéből, és Levi felnézett a papírból csak azért, hogy adjon neki egy enyhén rosszalló pillantást. Kinyújtja a karját, és a csészével kétszer megérinti a fafelületet, majd az kezébe veszi a következő papírt a gyorsan csökkenő halomból.

*************************************************************************************************************************************************

Petrának valahogy volt egy különös hatodik érzéke az ilyesmihez. Anélkül, hogy bármit is mondanának, ő elhaladt köztük a friss, gőzölgő kávés kancsóval a kezében, és kecsesen töltött nekik a koffeintartalmú italból, így a csészék ismét tele voltak.
- Komolyan mindenki úgy döntött, hogy én leszek a kávé felelős mindennap? - sóhajtott fel elkeseredetten, eltávolodott Levi-től, és áttért Oluo-hoz, aki szemtelenül tartotta neki a saját csészéjét. - Kiveszek egy szabadnapot, és megnézem, hogy a drága férfiak hogyan élik túl kávé nélkül.
- Biztos vagyok benne, hogy saját magad döntöttél így, Petra - szólalt meg Eld, aki az ablaknál ült, és polírozta a felszerelését. Napfény ragyogott az ablakon keresztül, de Eld sziluettje blokkolja abban, hogy megcsillanjon a fémen, így az arca nem látszott rendesen, de biztos volt benne, hogy vigyorgott. - Csak túlságosan szeretsz minket.
Egy kis "Tch" hang szökött meg Petra szájából, miközben lényegesen kevesebb kávét töltött a csészéjébe, mint a vezérnek.
- Nem elég. Hé! Ne fukarkodj velem!
- Sajnálom, de a nőnek is kell egy kis kávé - gyerekesen kidugta rá a nyelvét, míg lelkesen megtöltötte a saját csészéjét.
- De csak mert olyan édes vagy a Hadnaggyal - morogta bosszúsan Oluo, de elég hangosan ahhoz, hogy az egész szobában hallani lehessen, majd hátravetette a fejét, hogy egy hajtásra kiürítse a csészét. A megjegyzése okozta, hogy Petra kiköpte a kávéját, egyenesen az asztalra.
- Feltakarítani - az első szó, több, mint egy óra hallgatás után, ami elhangzott Levi szájából, és ujjával a gyorsan terjedő fekete folyadékra mutatott. Levi higiénia mániája (néha kissé extrém) már rutin figyelmeztetéssé vált az évek során, mióta ismerték egymást. Eld odadobott neki egy tekercs papírtörlőt, amit az ilyen esetekre tartogattak. Ekkor az ajtót nem más rúgta be, mint Gunter, aki nyögött a papírokkal színültig töltött láda súlyától.
- Ez az őrült óriás mániás! Miért kell átnéznünk ezeket a szarokat? Nem ez a munkája? A Különleges Osztag vagyunk, nem pedig papír hordozók!
A csapata fecsegése és panaszai furcsán megnyugtató háttérzaj voltak Levi számára. Félig-meddig hallgatja, miközben félretesz egy újabb papírt, és ajkához emeli a teli kávéscsészét.

*************************************************************************************************************************************************

- ...Hm?
Levi belenézett a hideg kerámia csészébe, csak hogy ne lásson mást, mint üres levegőt. Felfigyelt rá, hogy a szoba milyen csendes. Furcsa, hogy nem zaklatják folyton, amikor mindig is büszke volt a reakcióikra. Ez volt, ami annyi éven át életben tartotta. Felnézett. A nap még fényesen és rendíthetetlenül sütött az ablakon keresztül, mint mindig, de az ajtó csukva volt. Nincs láda a lábánál tele papírokkal, amiket át kellett néznie. A kávés kancsó csendben ült a polcon, négy tiszta kávéscsésze volt össze zsúfolva mellette. Levi fejre állította a csészéjét, és kifejezéstelenül nézte, ahogy az utolsó csepp kávé lecsúszik, és a kezében lévő papírra cseppen.
...Tch. Ez üres.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése